Elkészültek a felújítások!
2017-10-31
Határidő előtt befejeződött a városi Sportuszoda előtti parkoló rekonstrukciója és a Vasút utca egy szakaszának felújítása Százhalombattán.
A közterületeket újból teljes egészében birtokba vehetik az autósok.
 
A Kodály Z. sétány melletti parkolóban teljes felújítást végeztünk, beleértve a ki- és bevezető Bolyai illetve Tóth László utcák bekötő szakaszának aszfaltozását is. A lehetőségekhez képest a parkolóhelyek számát is sikerült bővíteni. A beruházás száz százalékban állami támogatásból, a 2015-ben adóssságkonszolidációból kimaradt önkormányzatok útrekonstrukciós alapjából valósult meg.
 
Határidő előtt elkészült a Vasút utca Hága László és Dunafüredi út közötti szakaszának rekonstrukciója is, amelynek keretében a csapadékvíz-csatornát is kiépítettük. Az említett szakaszt a Dunafüredi út becsatlakozásáig újítottuk fel. Az utolsó 10 métert azonban nem érintette a munka, mivel az a Dunafüredi út rekonstrukciójával kerül felújításra, amely teljes egészében állami támogatásból fog megvalósulni 2018. első félévében, az engedélyezésre beadott tervdokumentáció alapján.
 
Janovszky Károly
ügyvezető igazgaztó